Interjúk

Könyv Guru két interjút is készített Mester Györgyivel. Az eredeti szövegek itt és itt találhatók, de a teljesség kedvéért mi is közöljük.

Beszélgetés Mester Györgyivel írástechnikáról és hajnali történetszövögetésről

Még fejben eldől, milyen lesz egy-egy újabb írása, mert mire a számítógéphez ül, már szinte készen is vannak a novellái – meséli a műveit 2008 óta megjelentető novellaíró, Mester Györgyi, akit arról is kérdeztünk, milyen előtanulmányokra, tapasztalatra volt szüksége ahhoz, hogy íróvá válhasson.

Emlékszik, hogy mi volt az első írása?

A legelsőre nem, de három ilyen írásom van, amit azóta is a legkedvesebbeknek, a legszebbeknek, és az igazi, klasszikus novellának tartok. Belvárosi duplaablak az egyik címe, a másik egy hajléktalansággal kapcsolatos történet, a Más világ, és mivel imádom a természetes vizeket, a tengert, a harmadik, romantikus történet, a címe: A tenger.

És hogyan szokott írni? Van valamilyen kialakított munkarendje, módszere?

Ez általában ad hoc jelleggel működik. Nem mondhatnám, hogy rákészülök, vagy, hogy minden nap odaülök a számítógép elé, és töröm a fejem, hogy valami témát kitaláljak. Ez inkább a hétköznapokban adódik. Például olyasmikből, hogy találkozom valami érdekessel utazás közben, vagy hallok valahol egy történetet, esetleg velem történik valami. Ha viszont nincs ilyesmi, akkor nem töröm a fejem, hogy feltétlenül kipasszírozzak magamból valamit. Érdekes, de a legtöbb történetem úgy született, hogy elég rossz alvó vagyok, és amikor hajnalban felébredek, hogy ne a személyes problémáimon rágjam magam, inkább kitalálok egy jó címet vagy megformálok magamban egy történetet, ami valahol szembejött. Ilyenkor fejben megírom, és a géphez már úgy ülök le, hogy megvan a történet. Tehát olyankor egy félóra alatt legépelem. Nem szoktam a gép előtt ülni, várni, hogy most ezt a mondatot hogyan fogalmazzam meg, hanem folyamatosan leírom, aztán újraolvasom természetesen többször is, két hét múlva, és ha úgy látom, hogy az egyik mondatban ki kellene cserélni egy szót, mert stilisztikailag jobb, szebb lenne, vagy van benne szóismétlés, akkor javítom.

Ezek szerint az írás folyamata lényegében fejben zajlik le, és a szöveg papírra vetése, a számítógépbe írása már pusztán technikai feladat?

Igen, és ez kellemes elfoglaltság számomra, kikapcsolódás. Nagyon jó, mert ilyenkor az ember nem foglalkozik a saját problémáival, csak a munkára koncentrál. Egyébként annak ellenére, hogy, mint mondtam, folyamatosan szoktam írni, valakinek azért mondtam múltkor, hogy ha nem találták volna fel a számítógépet, kézzel soha nem írtam volna, annyira nagy technikai könnyebbség, hogy egy félmondatot kitörölhetek, beírhatok helyette egy másikat.

Mester GyörgyiMennyire törődik formai dolgokkal munka közben? A helyesírással, esetleg valami részlet, név ellenőrzésével?

A gépem mellett van egy helyesírási szótár, és ha valami olyasmit kell leírnom, aminek nem vagyok biztos a helyesírásában, akkor természetesen rögtön megnézem. De mivel pár reggelen át a történet már összeállt a fejemben, ha géphez ülök, azt mondhatnám, stilisztikailag szinte végleges formában, folyamatosan írok. Nem szoktam ott ülni a gépnél és gyötrődni, gyakorlatilag kész szöveget gépelek be.

A cím is mindig előre megvan?

Volt már olyan is, hogy a buszon utaztam, hosszan, három órán át, és hogy elfoglaljam magam, érdekes címeket találtam ki. Aztán egy-egy nagyon jópofa cím köré kerítettem egy történetet.

Emlékszik, hogy melyik volt ilyen?

Többre is, például a Fejcserés támadás, az Ihaj-csuhaj juhar, az Albérletben a halállal vagy a Bársonyos halál.

Fejlesztette valaha az íráskészségét? Például valamilyen tanfolyamon vagy esetleg utánanézett, hogy milyen technikákat ajánlanak novellaszerzőknek…

Soha ilyen jellegű képzésen nem vettem részt. Elég jó magyaros voltam iskolás koromban, a későbbi munkahelyeimen, még bűnügyes vizsgálóként pedig hosszú jegyzőkönyveket kellett megfogalmazni, és ilyenkor azért fontos volt, hogy az ember hogy fogalmazza meg vagy a helyesírása jó-e. Később pedig a közigazgatásban panaszügyek intézésével foglalkoztam, ahol egy-egy panaszosnak a válaszlevél stílusa, hangzása nem volt mindegy, hogy ne okozzunk további sérelmet, hanem inkább a meglévőket próbáljuk orvosolni. A legutolsó években aztán titkársági osztályon dolgoztam, ahol felső vezetői leveleket is kellett írni, képviselőknek, ombudsmannak, miniszternek vagy miniszter, kapitány nevében, és nagyon fontos volt a stílus. Az egész osztályon mindenki hozzám hozta a nehezebb leveket, hogy olvassam át, és ha lehet, egy kicsit stilizáljak, vagy ha valahol elakadtak, akkor segítsek. Tehát büszkén állíthatom, hogy a fogalmazásommal nem volt soha baj, de azért persze nem ugyanaz egy novellát megírni és egy hivatalos levelet megfogalmazni.

Nagyon rövid, sokszor másfél-két oldalas kis novellákat ír. Ez mennyire tudatos írásstratégia az ön részéről és mennyire a véletlen műve?

Nekem ez a testhez álló szöveghosszúság. Sokszor észreveszem magamon, hogy nekiállok írni, és másfél A4-es oldalnál pontot teszek a történet végére. Valahogy úgy alakul. Egyébként nem könnyű röviden megfogalmazni valamit, úgy, hogy sok minden benne legyen, érthető, de mégis rövid legyen. Én inkább hosszan nem tudok írni. Regényt, azt hiszem, soha nem fogok írni. Nekem a novellák a legmegfelelőbbek. Még korábban kérdezte, hogy utánanéztem-e, milyen írástechnikákat használnak, mi az etalon. Igazság szerint, már sok-sok novellát megírtam, miután egyszer az interneten rákerestem, hogyan néz ki egy klasszikus novella. És meglepő, hogy pontosan azt írták, amit én magamnak alapfeltételként előírtam: legyen rövid, legyen egy történeti magja, kevés szereplős, rövid címmel és a végén legyen egy csattanó. Megnyugodtam, hogy bár amatőr vagyok, de ezek szerint eltaláltam, hogy ahogyan én írok, az az alapkövetelmény a novellák esetében. Volt, aki egyszer azt hánytorgatta fel nekem, hogy az egyik szereplőmet nem részleteztem, nem írtam le pontosan, hogy milyen volt a ruházata, külalakja, beszédstílusa, egyebek, és azt mondtam, hogy ilyet is tudok, de ennél a történetnél ennek nem volt jelentősége, tehát felesleges lett volna túl sok jelzővel, körítéssel, leírással szaporítani a szöveget. De természetesen van olyan is, ahol a történet megkívánja, hogy az ember körülírjon dolgokat, részletesen láttassa, hogy még jobban elképzelhető legyen.

Van olyan téma, amiről azt gondolja, hogy még ön is hosszan írná meg? Akár olyan történet, ami fölmerült, és eljátszott a gondolattal, hogy?

Pár történetem van, amelyik nem másfél oldalas. Kicsit hosszabb a Háncsszatyor vagy a Kolompszó, mert ezekben így volt kerek a történet. Hosszabb időszakot írtam le, tehát ahhoz hosszabb szöveg kellett, de talán a leghosszabb egy kisfiúról és egy coyote-ról szól, de az is csak 6-7 oldal. Ennél hosszabb szövegeket nem írok, mert valahogy én is úgy szeretem, ha minél hamarabb a végére, a csattanóhoz jutok.

Mester Györgyi köteteit az Ad Librum Kiadó gondozza.

Beszélgetés Mester Györgyivel íróvá válásról, ihletről és a skandináv krimikről

Mesék és kriminovellák egyaránt születtek már a nyugdíjas korára íróvá vált Mester Györgyi tollából, aki rövid történeteihez nem egyszer a buszon elcsípett beszélgetésmorzsákból merít ihletet. Az interjú során azt is elárulta, hogy szívesen bújik a férfi szereplők bőrébe, és hogy olvasói sokszor a kitalált történeteit hiszik valóságosnak.

Fel tudja idézni, hogy mi volt az első irodalmi élménye?

A gyerekkoromból megmaradt egyik első, különleges irodalmi élmény, amikor le kellett kapcsolni este 9-kor a villanyt, de én még a takaró alatt zseblámpával is olvastam Móricz Zsigmond kötetét Rózsa Sándorról: Rózsa Sándor összevonja szemöldökét.

És mikor jutott eszébe először, hogy írnia kellene?

Soha nem akartam író lenni, de mindig nagyon szerettem olvasni. Amikor aztán 2005-ben elmentem nyugdíjba, itthon ragadtam, nyugdíj mellett szívesen elmentem volna dolgozni, de nem találtam semmilyen értelmes elfoglaltságot, és ekkor jött szórakozásként, hasznos és értelmes elfoglaltságnak, egyfajta kommunikációnak az írás.

Életrajzában említi, hogy szereti a krimiket, „már csak a munkám miatt is”. Az élettapasztalata és a korábbi foglalkozása mennyire látta el írói munícióval, témaötletekkel?

Inkább az élettapasztalatot mondanám. Az életem egy időszakában rendőrségen dolgoztam, bűnügyi területen, és nagyon élveztem a munkát, most is nagyon szeretem a krimiket, sőt, talán két tucat kriminovellát én is írtam, de nem ezek a meghatározók az írásaimban. Inkább az a sok minden, amit megéltem, megtapasztaltam, vagy amit a baráti-ismeretségi körben hallottam. De rengeteget utazom tömegközlekedéssel, és ez is nagyon sok témát ad, előfordul például, hogy olyan érdekes történetet írtam meg, amiről az utasok hangosan beszélgettek egymással vagy telefonon mondtak el.

A Pillangófa novella és illusztrációja a szerző kezében (Keglovich Tamás Milán munkája)
A Pillangófa novella és illusztrációja (Keglovich Tamás Milán munkája)

Melyik írása volt ilyen?

Le a kalappal lett a címe a történetnek, és arról szól, hogy egy nagy kalapgyárban egy kisinas azzal áll elő, szeretné a selejt kalapokat elvinni, mert a kisöccse színielőadásán kellékként tudnák azokat használni. Az évek során aztán viszi haza a selejt kalapokat, otthon pedig az édesanyjával szalagot varrat rájuk, és elkezdik árusítani. Ebből annyi jövedelme lesz, hogy előbb egy kis üzletet nyit, majd végül olyan jól megy neki, hogy megveszi az időközben tönkrement gyárat, ahol annak idején ő kezdett. Tehát egy ilyen, „hogy lesz a kisinasból kis- vagy inkább nagytőkés” történetet hallottam egyszer a buszon, és már akkor is megmosolyogtam, és mondtam magamban, hogy meg kellene ezt írni.

Az ön számára hol a határ a valóság, a saját élete, illetve a fikció és az írás között? Mi az, amit írás közben mindenképpen megváltoztat?

Arra mindig odafigyelek, hogy egy az egyben ne azt a történetet vessem papírra, ami a valóságban megtörtént. Hiszen ezek lehetnek olyan személyes dolgok, amik nem tartoznak másra. De ha egy kicsit fel van tupírozva a történet, van egy kis körítése a fantáziámból, akkor én sem érzem úgy, hogy annyira kiadtam magam, mégis megmarad az érdekessége. Furcsa egyébként, hogy szinte mindig a fantázia szülte történetre hiszik az olvasók azt, hogy a valóságban is megtörtént. Ilyen például az egyik kedves novellám, amelyik több pályázaton is elhozta az első díjat, A háncsszatyor. Ez úgy kezdődik, hogy „Gyermekkoromban emlékezetes nyarakat töltöttem falun, a dédinél”, és az olvasó végig azt hiheti, hogy ez egy családi történet, amit nekem egy dédszülő vagy a nagyszülő mesélt, én pedig kicsit kiszínezve megírtam. A novella azzal zárul, hogy a háncsszatyor azóta is megvan, megőriztem és néha szeretettel ránézek vagy csak megsimítom. Egy olvasó erre azt írta egy irodalmi honlapon, hogy olyan szép ez, „jól tedd el azt a háncsszatyrot, őrizd meg, mert tényleg érdemes”. Pedig ezt a történetet teljes mértékben a fantázia szülte.

És általában mennyire van benne a valóság, illetve a saját élete a novelláiban?

Ötven százalékban, vagy akár még nagyobb részben is. Sok esetben a családtagjaim rá is ismernek a családi vonatkozású mozzanatokra, ami akár velük történt meg.

Legutóbbi kötetében, A pillangófában van egy novella, Az igazi ajándék, amiben egy ötéves kislány első szám, első személyen meséli el, hogyan várt hosszú időn át egy játékbabára karácsonykor, ám helyette végül egy igazi kistestvérkét kapott. Ennek például mennyi a valóságalapja?

A szomszédasszonyommal nagyon jó barátságban vagyunk, ismerjük egymás családját is, és amikor ezt a történetet elolvasta, megjegyezte:

„Nem is tudtam, hogy neked van testvéred”.

Mire mondtam neki, hogy nincs, mert ez a történet is teljes mértékben a fantázia szüleménye. Talán annyi igazság van benne, hogy én is nagyon szerettem a mackót gyerekkoromban, volt babám is, testvérem viszont nem.

Meséket is, gyerekkönyveket is írt. A Zizi naplójának főszereplőjében kit formált meg?

A Zizi naplójának 2011-ben jelent meg az első része, és három folytatásból álló ifjúsági napló, tehát nem mese, hanem valóságos történet, illetve megtörténhetne az életben. Bár az én gyerekeim már felnőttek, azért

mondtam a lányomnak, hogy „te azért sok ötletet adtál az életeddel meg a viselkedéseddel”.

És persze ebben is van néhány olyan, családi vonatkozású dolog, ami talán nem is egészen úgy történt, de a családom felismeri.

Miként dolgozza föl a férfi-nő kapcsolatot az írásaiban?

Nagyon sok női témájú írásom, sok női főszereplőm van, és a novellákban sok minden megjelenik, például a kezdődő szerelem, a fiatalok szerelme, de például a megcsalás kérdése is.

És ilyenkor kinek a pártján van?

Ez változó. Lehet, hogy kicsit furcsán hat, de szívesen írok férfiként, a férfiak szemszögéből. Hogy mennyire tudom jól beleélni magam… nem tudom. De egy másik kedves novellám, a Kolompszó – egy erdélyi családi utazás nyomán született – történetét egy férfi meséli el. Erre az egyik olvasóm internetes hozzászólásban azt írta nekem:

„Én mindig azt hittem, hogy te nő vagy!”.

Nem ismertük egymást személyesen, csak az egyes szám első személyben írt novella alapján gondolta ezt…

Kit tart írói példaképének?

Példaképet talán nem mondanék, azt sokkal inkább, hogy kiket szeretek: elsősorban a Móra, Móricz, Mikszáth novellákat, elbeszéléseket. Érdekes, de én is szívesen írok olyan történeteket, amelyek a régi világban, a cselédvilágban játszódnak, akárcsak Móricz, Mikszáth, Móra jó pár regénye-elbeszélése. Talán innen is ered, hogy kicsit hasonlókat próbáltam írni, mint a kedvenceim.

Mostanában kit vagy mit olvas szívesen?

Egyrészt újraolvasom a régi kedvenceket, mert amikor ezt a könyvet a kezembe veszem, akkor tudom, hogy olyan élményben lesz részem, ami örömet okoz”. Például a régiek közül Steinbeck Érik a gyümölcse, Zolától a Patkányfogó, a Germinal, a Nana, de Maupassant, Somerset Maugham művei is. Az újabbak közül Merle a nagy kedvenc, főleg a Malevil, a még modernebb dolgok közül pedig a svéd krimik. Sokszor mondja a lányom:

„Anya, ebben annyi vér van, gyilkosság, drasztikus dolgok – te ezt szereted?”.

Hát nem ezt szeretem, hanem – talán a valamikori foglalkozásom miatt – a bűnügyi történeteket, és az dolgozik bennem, hogy van egy bűncselekmény, a történet során pedig logikai úton az ember eljut a tetteshez, és a végén megvan az igazságszolgáltatás. Tehát a bűn elnyeri méltó büntetését.

Mennyire ismeri az olvasóit? Milyen visszajelzéseket szokott kapni?

Nagyon sok könyvemet a baráti, ismeretségi körben ajándékként osztottam szét, olyanoknak, akikről tudom, hogy szeretnek olvasni, és szívesen elolvassák ezeket a történeteket is. De

akkor is kíváncsi vagyok a véleményre, ha az negatív,

hiszen abból is lehet okulni. Ha valamelyik történetben valami nem tetszett az egyik olvasónak, akkor elgondolkodom rajta, hogy legközelebb esetleg ilyen témát nem dolgozok fel. De általában elég pozitívak a visszajelzések. Körülbelül 300 novellám van, és két-három tucat mese. És nincsenek visszaköszönő témák: majdnem minden történet más. Úgyhogy ezt szokták kérdezni, hogy honnan jut ennyi minden az eszembe, honnan szedem ezeket? Azt válaszolom, hogy az életből és a fantáziámból.

Novellák

Állati

Jól érezte magát a bőrében. Kitűnően aludt, kipihenten ébredt, csinos felesége ízletes reggelit tálalt fel, s ráadásnak, indulás előtt, még egy édes hitvesi csókot is kapott tőle.

Most, keresztül autózva a városon, útban a rendelője felé, úgy érezte, még a forgalom is azért olyan gyér, hogy ne kelljen fárasztania magát az odafigyeléssel, s vezetés közben a gondolatai szabadon elkalandozhassanak.

Nem volt ez mindig így. Az élete akkor fordult jobbra, amikor elszánták magukat, és a fővárosból leköltöztek ide, vidékre, ahol nem árnyas-ligetes peremkerületek, hanem csendes, zöld tanyák övezik a kis mezővárost.

Most már megvan mindene, tényleg mindene – a gondolatba kissé bele is pirult -, amire valaha is vágyott. Szép lakás, jó feleség, és végre igazán a hivatásának élhet.

Kép forrása: pexels.com
Agyhalál

„Várhatóan hamarosan bekövetkezik a teljes agyhalál” – mondta a férfihang. A megállapítás egyszerre hatott szakszerűnek és rémületesnek. Vajon kire érthették?! Csak nagy sokára fogta föl, hogy róla beszélnek. Ekkor felderengett előtte a múltból valami. Emlékképek jelentek meg lelki szemei előtt, mármint, hogy valami erdei sípályán suhant lefelé, amikor egy hó alatti rejtett bukkanó megdobta a sílécét, és fának ütközött. Hogy azután mi történt, arra nem emlékezett, lassanként azonban kikövetkeztette, hogy súlyos sérültként nyilván kórházba került, és most az ő betegágyánál hangzottak el ezek a kegyetlenül végzetes szavak. Agyhalál…

De hiszen ő gondolkodik! Jár az agya. Az tény, hogy a szemét nem tudja kinyitni, és képtelen bármilyen mozdulatra, ennek ellenére logikusan gondolkodik. Talán a műszerek működése nem tökéletes, és nem mutatják az ő életképességét. Azt hiszik, behunyt szemmel lélegzik, ver a szíve, de az agya egyre kevésbé mutat aktivitást, ami a közelgő agyhalálra utal.

Kép forrása: publicdomainpictures.net
A Tavirózsa-hadművelet

A frissen érettségizett, három lány csak a Balaton partján, egy strandlabda mérkőzés apropójából került egymással közelebbi kapcsolatba, noha kettő közülük ugyanabba a középiskolába járt, s látásról már korábban is ismerték egymást.

Az üdülő lányok egyike a helyi sporttáborban töltött a nyárból két hetet, a másik váratlan elhatározásból látogatta meg a part menti luxuspanzióban pihenő rokonságát, a harmadik ifjú hölgy, ottani lakosnak számított. Az egyező életkoron kívül, a dolognak még az volt a pikantériája, hogy úgy hasonlítottak egymásra, mint a testvérek. Mindegyiknek vállig érő, szőke haja volt, világoskék szeme, karcsú, izmos alakja, s úgy nagyjából a magasságuk is megegyezett. Talán anyjuknak, apjuknak volt köszönhető, hogy olyan partnert választottak maguknak, akikkel ilyen formás, csinos utódokat voltak képesek a világra nemzeni.

Kölcsönhalál visszajár

Amikor a telkét megvette, az utcában ő volt az egyetlen építkező. Igaz, utca se volt még, s a házszám is, csak helyrajzi szám. Mivel egyedül neki volt féltenivalója, hát körbevette a telkét magas, vaskos kőkerítéssel.

Az évek múltával, vevőre lelt a többi gazdátlan telek is. Mellette is építeni kezdtek. Elsőnek a terepet tisztították meg az ember nagyságú gaztól, s csak egy-két kisebb, magától kelt fát, bokrot hagytak meg, őrizve a kert természetes látszatát.

kivanj-valamit_mester-gyorgyi
Grafika: Keglovich T. Milán.
Kívánj valamit, ha mersz

Harminc év nem kevés idő egy házasságban. Ilyen hosszú ideig együtt élni valakivel, akit egykor hőn kívántunk, imádtunk, és mi lett belőle mára? A test taszít, az érzelmek kihűltek, és hol van már az együttérzés, a megértés… Ez már mind a múlté.

Újsággal a kezében, olvasást mímelve, ilyen gondolatok kavarogtak a fejében. A nejére gondolt, aki az évek során jellemében megváltozott, fizikai külsejében megcsúnyult. A valamikor gusztusosan molett nő rémítően elhízott, a haja megritkult, tokáján fekete bibircsók éktelenkedett, szigorúan összezárt vékony ajka fölött sötét pihék, kezdődő bajusz körvonalazódott.

Képeslap a túlvilágról

El volt keseredve. Aznap minden balul ütött ki, bármihez fogott, semmi nem sikerült úgy, ahogy szerette volna.

Már a reggel rosszul kezdődött. A forralni odatett tej kifutott, az első buszt elszalasztotta, el is késett a munkahelyéről. Emiatt persze kioktatta a főnöke, aki pedig a lánya lehetett volna, az életkora szerint.

Délután a közértben már nem kapott friss kenyeret, és este, amikor a gyerekei kedvében járva, kedvencüket főzte, a sütőbe tett jénai tál tartalma kiborult, és csupa füst lett a konyha. A lánya pimaszul meg is jegyezte: inkább „főzött” volna vajas kenyeret, azt legalább nem lehet odaégetni.

A háncsszatyor

Gyermekkoromban emlékezetes nyarakat töltöttem falun, a dédinél. Számomra mesebeli laknak tűnt vakítóan fehérre meszelt kis vályogháza, a fecskefészekként hozzátapadó, de az én időmben már üresen álló istállóval, és a hasonlóképpen lakó nélküli disznóóllal. Az előbbiben lábasjószágot ugyan valóban nem tartott, ugyanakkor az egyik sarokban halomban álltak az ismeretlen, ezért a fantáziámat alaposan megmozgató holmik. Ezek persze többnyire egy gyermek számára érdektelen, régen használatos mezőgazdasági eszközök maradványai voltak, mellettük azonban ócska, háromlábú komód állt, fiókjaiban, alapos kutatást követően, elvétve megfakult fényképeket, iratokat lehetett találni. Törött dézsa társaságában rozsdás bádogkanna hevert, mellettük sokféle üvegportéka, közöttük csorba szélű, angyalkamintás bögrék, és végül kedvencem, a hatalmas, egyfülű háncsszatyor. Hogy miért éppen ez volt a kedvenc darabom? Hát először is, az oldalát díszítő, még mindig élénkpiros színű, selymes tapintású nagy pipacs, a beléfonódó, fodros szélű, kék búzavirág és a napsárgaaranykalász miatt. A másik ok, amiért ezt a holmit annyira kedveltem, az volt, hogy Csurmi cica és hat kölyke éppen belefért – kipróbáltam –, így együtt megsétáltathattam volna az egész macskacsaládot. Persze ehhez meg kellett volna javíttatni a szatyrot, de dédi szerint, ilyesmivel akkoriban már senki nem foglalkozott a faluban.

A garabonciás

A gondviselés ugyancsak szárnyai alá vette a falut, mivel emberemlékezet óta nem volt olyan jó az időjárás, mint abban a pár évben.

A fagymentes tavasztól, a kellemesen meleg nyártól, a gyakori őszi esőktől, na meg a vastag téli hótakarótól, a szántók, a rétek örökké zöldültek, a gyümölcsösök virágoztak, s a gazdag termés gyarapította a falu jólétét. Volt, aki rogyadozó házát tataroztatta, többen újat építettek a régi helyébe, mások meg kiegészítésképpen, további gazdasági épületeket toldottak a meglévők végibe. A megszaporodott tulajdont féltékenyen, óvón, nagy gonddal, és még nagyobb fallal, el is kerítették.

Mester Györgyi: Holdvilág

Holdvilág

A lenvirág kékségű ég ibolyaszínűre fordult, majd mélyfekete lepel borult a tájra. A jellegtelen, fehér korong feltornázta magát az ég közepére, egyre feljebb és feljebb, hogy elfoglalja szokásos helyét, s ragyoghasson, de olyan áthatóan, hogy a szomszédos csillagok fénye csak sápadt utánzatnak tetsszen mellette….

Egy krumplival megrakott szekér kocogott az úton. Gazdája a két sovány ökörrel hazafelé igyekezett. A krumpli drága kincs, és bár munka közben rájuk esteledett, szekérre rakodták. Haza kell vinni, a földön, a puszta ég alatt nem maradhat. Reggelre lába kelne, s oda lenne az egész téli élelem. Ekkor az égen felragyogott a hold, és olyan erővel sütött, hogy végig bevilágította a szekér előtt az utat. Milyen szerencse, hogy holdtölte van ‒ gondolta a gazda.

Mester Györgyi: Tréfi
Grafika: Keglovich T. Milán
Tréfi

Mindenki tudta, hogy a bolyban nincs nagyobb tréfagyáros a kicsi hangyánál.

Tréfi, mert társai csak így nevezték, ha kellett, ha nem, folyton viccelt. Munka közben, meg azután is, megnevettette a többieket, rímeket faragott, tréfákat gyártott, többnyire persze nem a maga, hanem a mások rovására.

A munkában sosem járt az élen, a többiek azonban, cserébe a sok jó viccért, általában elnézték neki. Nem lehetett rá haragudni, hiszen állandóan vidám volt, mindenkire rámosolygott, két kicsi csápja folyton rezgett a visszatartott nevetéstől, és még a szeme se állt jól a huncutnak.

Mester Györgyi: A medveasszony
Grafika: Keglovich T. Milán
A medveasszony

Már egy évtizede magányosan élt az erdőben, de nem szenvedett tőle. Az ő választása volt, senki másé, hogy különvált a közösségtől, kivonta magát a település életéből. Erdész volt, a természetes lét szerelmese, de különösen az erdőt szerette, minden teremtményével együtt.

Naponta tizenöt-húsz kilométert is megtett, fáradhatatlanul rótta az erdei ösvényeket, félévente elkoptatott egy bakancsot. Minden alkalommal ellátogatott a kihelyezett etetőkhöz, feltöltötte azokat, az orvvadászok csapdáit sorra felszedte, tönkretette, ha útjába sérült állat került, hazavitte, ápolta, majd szabadon engedte.

Mester Györgyi: A kísértés

A kísértés

Igazából maga sem tudta volna megmondani, mikor formálódott meg zűrzavaros agyában a gondolat, hogy először nagyon gazdag, azután minél hamarabb, nagyon özvegy akar lenni.

Az ötlet megvalósításához egy jó házasság megkötésével fogott hozzá, elvett egy vagyonos, fiatal nőt, és kezdte beleélni magát abba, hogy ezentúl már mindig így lesz, bőven jut mindenre, korlátlanul szórhatja a pénzt, költhet magára, és persze, vállalkozhat. Mert az üzlet, az mindennél fontosabb volt a számára.

Mester Györgyi: A jótevő
Grafika: Keglovich T. Milán
A jótevő

Ő csak tette a dolgát. Számára ezt a feladatot határozta meg a sors, erre a munkára senki más, egyedül ő volt kijelölve. Abban a hiszemben cselekedett, hogy jól teljesíti, amit rábíztak.

Ott volt, példának okáért az öregasszony, aki hajlott kora és a szerettei figyelmeztetése ellenére naponta kerekezett ki a szőlőbe egészen addig, amíg egyszer meg nem dobta a biciklije kerekét egy kő, és be nem következett az az ostoba baleset. Az öreg csont már nem forr úgy össze, mint a fiatal, egyenes következménye volt hát a balesetnek, hogy nem gyógyult fel, és a hathetes kórházi ápolás után elhunyt. Mármint az ő, a Halál közreműködésével, elszenderült, szépen átúszott a túlvilágra.

Mester Györgyi (Ad Librum): A kézfogó
Forrás: Pixabay.com
A kézfogó

Már december óta tervezték az eljegyzést, mégis kihúzták egészen tavaszig, abból a megfontolásból, hogy ha már karácsonykor nem tartották meg a kézfogót, akkor üljék meg azt egy igazi szép, tavaszi napon. Így más hónap természetesen nem is jöhetett szóba, mint a szerelem hava, a virágillatú május.

Mester Györgyi: Az anya
Forrás: flickr.com
Az anya

Az egyszeri gyermek világgá ment. Sokáig odavolt a nagyvilágban, ám egyszer csak hazatért, s kéréssel fordult az anyjához: anyám, nem látok elég tisztán és élesen. A dolgok mélyére akarok látni, s azt is, amit a sorok közé rejtve írtak, de képtelen vagyok rá. Látnom kellene, mi van a zárt ajtók mögött, s a magas falak mit takarnak előlem. Értelmezhetetlen, áthatolhatatlan számomra a sötétség…

És az anya odaadta a látását, szeme világát a gyermekének, hogy az jobban lásson, ő pedig azontúl vakon, fehér bottal a kezében, tapogatózva élt.

Mester Györgyi: A szerencse forgandó
Forrás: pixabay.com
A szerencse forgandó

A három fiatalember egyikük névnapját ünnepelte a kisváros „Döglött varjú” néven elhíresült ivójában. Órákon át támasztották a pultot, és felváltva rendelték a „bélelt” sörös köröket.

Az ünnepelt, Zoli ázott el a leghamarabb. Az, hogy őt terítette le leggyorsabban az ital, valószínűleg annak volt betudható, hogy éppen fasírtban volt a barátnőjével, még a szakítás gondolata is szóba került közöttük. El volt keseredve, ezért csak nyakalta a söröket. Vedelt és …ürített. Amikor egyszer hosszabban időzött a mellékhelyiségben, Frici nem tudta megállni, hogy ne kritizálja.

Mester Györgyi (Ad Librum Kiadó): Virágos jókedvemben
Forrás: pixabay.com
Virágos jókedvemben

Buszban ülve kifelé bámultam az ablakon. Mellettem hol gyorsabban, hol lassabban suhant el a táj. Utam erdőn vezetett keresztül. Az útpadka füves volt, de kora tavasz lévén, nem zöldellt, hanem sárgállott. Na, nem a pázsit száradt ki, csupán a zsenge zöldet szinte elnyomta a tengernyi bolyhos fej, a gyermekláncfű sárga gombjai.

Mester Györgyi (Ad Librum Kiadó): A hímes récék
Forrás: Pixabay
A hímes récék

Terus néni patyolattisztaságú, hófehér tollú kacsákat nevelt az udvarán, amiért irigykedett rá a fél falu. A baromfitenyésztők rá féltékenykedtek, a gyerekek meg az unokáját, Anitát irigyelték, mert húsvét előtt ő mindig kapott három kacsatojást ‒ ami tudottan nagyobb méretű a tyúk tojásánál ‒, és azokból tarka minták ráfestésével, csodálatos hímes tojásokat varázsolt. Meg is nyerte Anita valamennyi iskolai hímestojás-festő versenyt.

Mester Györgyi (Ad Librum Kiadó): Balerinák
Forrás: pixabay.com
Balerinák

Újra tavasz van. Kell ennél több?

A természet téli, tetszhalott állapotából feléledt, ábrázata mosolyra derült. Megrázta magát, lehullajtotta tavalyról megmaradt száraz leveleit, elhalt ágacskáit, új gyermekeket dajkál már, a friss rügyeket.

Szinte látni, mint húzza, egyenesíti ki a sodort rügyecskékből a hamvaszöld, zsenge leveleket a napfény, a locspoccsal mosdató, langy tavaszi eső.

Mester Györgyi (Ad Librum Kiadó): Trillák
Forrás: pixabay.com
Trillák

Egy kerek évből öt hónapon át, szinte mindennap, az ébresztőóra csörgésére nyílik a szemem, aztán, miután nagy nehezen magamhoz térek, általában, fel is kelek.

Nem úgy az év további részében, a maradék hét hónapban.

Akkor ugyanis, az óránál sokkal kedvesebb, barátságosabb hang ébreszt, az ablakom előtti fák lombkoronájában tanyázó, nálamnál is korábban kelő madarak hangja.

Mester Györgyi (Ad Librum Kiadó) Kutyavilág
Forrás: www.pixabay.com
Kutyavilág

Már többször besötétedett és kivilágosodott, amióta elment. Ilyen még sohasem fordult elő, hogy egy besötétedés után, Gazdi ne jött volna vissza.

Valami történt. Érezte a zsigereiben, hogy valami nem jó történt. Már az is nem jó, hogy nincs ott.

Enni és inni mindig hagyott neki, ha elment. Most is teletöltötte a tálját, vizet is öntött, majd mielőtt behúzta maga után a kaput, szokás szerint megpaskolta a hátát, megvakargatta a füle tövét. A szeretet eme egyértelmű megnyilvánulását ő hálás vakkantásokkal viszonozta.

Mester Györgyi (Ad Librum Kiadó) Jégbe zárt hűség
Forrás: pixabay.com
Jégbe zárt hűség

Egész évben jól elvoltak. Ők ketten, a párjával, mindig egymás mellett úsztak, együtt keresték az ehető zsenge hajtásokat a nádas szélén, vagy az apró küszöket a móló tövében, a kövek között.

Mester Györgyi (Ad Librum Kiadó) Szellemes
Grafika: Keglovich T. Milán
Szellemes

A függöny meglibbent, amikor becsukta a teraszajtót a szokásos esti, lefekvés előtti szellőztetés után. A kulcsot még nem fordította rá, mit lehet tudni, nem esik-e be hozzá egy kései látogató.

Mester Györgyi (Ad Librum Kiadó) Őrangyal
Grafika: Keglovich T. Milán
Az őrangyal

New York-i utam során, újsütetű barátom, egy szimpatikus, csokoládébarna bőrű, elismert egyetemi oktató, meghívott a lakására, ismerném már meg a hozzátartozóit, na meg, hogy ízelítőt kapjak, milyen körülmények között is él manapság egy Alabamából elszármazott, néger család a világvárosban.

Mester Györgyi (Ad Librum Kiadó) Szürkület
Grafika: Keglovich T. Milán
Szürkület

Mint derült égből a villámcsapás, úgy érte a hír! Elbocsátások lesznek a cégnél, melynél hét év óta, speditőrként dolgozott.

Mester Györgyi (Ad Librum Kiadó) A boldog hóember
Forrás: pixabay.com/
A boldog hóember

Leesett az első hó. És nemcsak szállingózott, hanem rögvest annyi hullott belőle, hogy vastag, hófehér dunnával fedte be az erdő minden zegzugát.

 

picinke_mester gyorgyi
Forrás: pixabay.com
Picinke és a kisvasút

 Picinke volt a legkisebb a madártestvérek között. Cinke mama már tojáskorában is nagyon óvta, mert attól félt, az apró tojás valamerre elgurul a fészekben, eltűnik a szeme elől, akkor pedig nem tudja a testével melengetni, és tán ki sem kel a fióka.

fekete-szilveszter_mester-gyorgyi
Forrás: flickr.com
Fekete szilveszter

A nyugat-virginiai kisváros lakói, mint ilyenkor szerte a világon mindenütt, már egy hete ünnepi lázban égtek. Túl a karácsonyon, a gyomrok épp csak megpihentek, már készülni is kellett a nagy szilveszteri evészetre, ivászatra.

edes-kis-semmiseg_mester-gyorgyi
Forrás: www.freestockphotos.biz
Édes kis semmiség

Már nyakukon volt az ünnep, tudta, nem sokáig halogathatja a karácsonyi bevásárlást. Különös gonddal készült kiválasztani az ajándékokat, hiszen – az elmúlt évek szokásától eltérően – most nem házigazda lesz, ő megy vendégségbe a gyerekekhez. Nem mintha ki akart volna bújni a vendéglátás terhei alól, az ok ennél sokkal egyszerűbb volt: a kisebbik unoka megbetegedett, emiatt nem kelt útra a lánya családja, inkább őt hívták magukhoz.

 

az igazi ajandek_mester gyorgyi
Forrás: pixabay.com
Az igazi ajándék

Öt karácsony telt el a születésem óta, bár én ebből leginkább csak az utolsó hármat érzékeltem, az azt megelőző időszakból csupán halvány emlékképeim maradtak. Arra azonban határozottan emlékszem, hogy minden évben állítottunk egy szép, sudár fenyőfát csillogó díszekkel felékítve, volt mákos és diós bejgli, és mindig lapult valami meglepetés is számomra a fa alatt: leginkább képeskönyv, egy kisebb vagy nagyobb mackó, édesség, esetleg labda. Baba egyáltalában nem került a fa alá.

valaki-kovet_mester-gyorgyi
Forrás: flickr.com
Valaki követ

Ahogy a meleg lépcsőházból kilépett az utcára, azonnal arcul csapta a hideg hajnal kellemetlenül nyirkos lehelete. A szemerkélő köd a korai kelés miatt eleve rossz hangulatát csak még borongósabbá tette.

lxxx-mozgalom_mester-gyorgyi
Forrás: flickr.com
Az LXXX-es mozgalom

 Az Erzsébet-napon tartott, jó hangulatú összejövetelen pattant ki az ötlet valamelyik töltöttgalamb alkatú, harmincas asszonyka fejéből, hogy fogjanak össze, és – a mostanság oly népszerű fanklubokhoz hasonlóan – hozzanak létre ők is egyet. Viccesen nevezhetnék akár LXXX-es mozgalomnak is, kiindulva abból, hogy az alapítók többségének a ruhamérete L-es, a koruk meg átlagban harminc, amire a három X-szel lehetne utalni.

parnacsata_mester-gyorgyi
Forrás: www.iha.com
Párnacsata

Kilépett a tornácra, és felnézett az égre. Kezét a szeme elé kellett kapnia, olyan vakítóan ragyogott a nap az őszi ég kékjéből. Novemberi délelőtt volt, a nap mégis hétágra sütött.

bearanyozva_mester-gyorgyi
Forrás: pexels.com
Bearanyozva

A megszokott kép, ahogy naponta látom. Behunyt szemmel is érzékelem, mint követik egymást a megállók. Pár nappal ezelőtt, ébredés után még sötét éjszaka rémisztgetett, szürkületben botorkáltam ki a buszmegállóhoz. Hazafelé se volt más a helyzet, jócskán alkonyodott már, mikor a jármű döcögve, szuszogva felkapaszkodott az unásig ismert, erdős részek közt hosszan elnyúlóan kacskaringózó, hegyi aszfalton.

1956_Mester Gyorgyi
Grafika: Keglovich T. Milán
1956

Már majdnem hároméves volt. Furcsa játéknak tűnt számára, hogy az egyszobás, komfort nélküli zuglói lakásban, apja az ablak elé tolta a szekrényt. De hiszen akkor nem lehet majd kilátni! Meg kihajolni se lehet, hogy az ember szót váltson az ott elhaladókkal, mint ahogy anyja szokta gyakorta tenni, ha meglátta a boltba igyekvő kedves, öreg, szomszéd nénit.

 

Fuggoseg_Mester Gyorgyi
Grafika: Keglovich T. Milán
Függőség

A kisplasztika terén, elismert műértőnek számított, s azt sem vitatta senki, hogy gyűjteménye a legtekintélyesebbek egyike a világon. Mindent megvásárolt, amit csak megkívánt, képtelen volt a szépségnek ellenállni.

 

segitseg_mester-gyorgyi
Forrás: wikipedia.org
Segítség

Konkrét szándékkal ment a kertészetbe: lapos, szélesen ovális szájú kőedényt akart vásárolni, amibe valami futót vagy lassan növő örökzöldet ültethet. Aztán végül mégis mást vett. Talán a szerény kínálat volt az oka, vagy csak menetközben meggondolta magát.

 

megvetve_mester-gyorgyi

Megvetve

Szerette, ha rendben van körülötte minden. Ragaszkodott a szokványos dolgokhoz, a formaságok betartásához. Fontos volt számára a folttalan tisztaság, a mindenkori egyenesség, a hibátlan külső.

 

kitores_mester-gyorgyi
Forrás: publicdomainpictures.net
Kitörés

A bezártság érzetével nap mint nap meg kellett küzdenie. A fehér fal úgy ölelte körül, mint valami burok. Akárhol érintkezett vele, mindenütt korlátokba ütközött. Tudta, a fal még erősebb nála, és ő képtelen kitörni.

 

gida_mester-gyorgyi
Forrás: pixabay.com
Gida

Városi gyerekként nőtt fel, aztán a húszas évei vége felé mégis úgy döntött, vidékre költözik. Egy erdővel övezett kis községben telepedett le. Dimbes-dombos, új lakóhelye igazi erdőjáró emberré tette, bár tagadhatatlan, ehhez a munkájának is köze volt, amely csendet és nyugalmat igényelt. Biológiai tankönyvekhez készített illusztrációkat, kis testű erdei állatokat, növényeket, gyümölcsöket rajzolt természet után, megfigyelés alapján, nagy precizitással és szakértelemmel.

 

latomasok_mester-gyorgyi
Forrás: publicdomainpictures.net
Látomások

Eredetileg másnak szánták a megbízást, de végül rá esett a választás: váratlanul lebetegedett kollégája helyett, neki kellett elutaznia az egyhetes konferenciára.

 

lepcsohaz_mester-gyorgyi
Forrás: pixabay.com
Virágos hétköznapok

Már napok óta szoktatta magát a látványhoz, mégis újra meg újra szíven ütötte a falak sivársága. A folyosó piszkosfehér színe olvadt, sáros hóléhez hasonlított, melyen a szemlélődő csupán elvétve talált kisebb-nagyobb fehér foltot. Ott, ahol korábban a falra rögzített virágtartók függtek.

 

osservatorio_mester-gyorgyi
Forrás: osservatorioletterario.net

Az Osservatorio Letterario magyar-olasz lap egyik számában megjelent novellái itt olvashatók.

120. oldal: A hős
121. oldal: A pillangófa
122. oldal: A holnap fogságában
123. oldal: Édes kis semmiség
124. oldal: Az igazi ajándék