Öreg barátom emlékére

Öreg barátom emlékére

Hát elmentél Te is…
A sorsnak fel nem róhatlak téged,
tudom, az emberi élet véges.
Bár nem voltam vérszerinti gyermeked,
ha kívántad volna, ilyent gondoltál, lehet.
Tüskéim farigcsáltad,
szárnyamat bontogattad,
tanítottál szabadon élni,
nevetve félni.
Hiányod ki igazán megéli,
nejed ő.
Előbb szeretőd, majd társad s ápolód,
kivel megéltél annyi jót,
nagyszerűt, néha rosszat.
Hát pihenj öreg barátom csendesen.
Örvendj az elíziumi mezőknek,
mígnem a többiek is sorra jönnek.
Mert nem zár el a halál, sem az öröklét,
ott egyszer találkozunk majd mi még…

Ha megöregszel…

Az emlék
csak kellék,
mellyel felruházod
elmúlt életed csupasz romjait.
A szín
csak kín,
mert hamisan szépíti
feledés ködébe merült múltad.
A dallam
csak sallang,
mely hasztalan csüng
az időtől koldussá lett testen.
Az elme
csak telve
lenne jó, de értelme
veszett, üresen semmire se való.
A báj
csak fáj,
ha volt, de nincs,
emlegetni kár, ha ideje lejár.
Az érték
csak mérték,
melynek múltával,
egyenlő leszel végül a nullával.

Öreg barátom emlékére
Tagged on: