Kölcsönhalál visszajár

Amikor a telkét megvette, az utcában ő volt az egyetlen építkező. Igaz, utca se volt még, s a házszám is, csak helyrajzi szám. Mivel egyedül neki volt féltenivalója, hát körbevette a telkét magas, vaskos kőkerítéssel.

Az évek múltával, vevőre lelt a többi gazdátlan telek is. Mellette is építeni kezdtek. Elsőnek a terepet tisztították meg az ember nagyságú gaztól, s csak egy-két kisebb, magától kelt fát, bokrot hagytak meg, őrizve a kert természetes látszatát.

A kis fát csak akkor vette észre, amikor az magasabbra nyúlt, mint a kerítése. Közvetlenül a masszív kőkerítés mellett nődögélt, még ugyan nem támaszkodott rá, nem is ért hozzá, de lelki szemeivel már látta, mint fogja megbontani, összerombolni az ő impozáns, gyönyörű kerítését. Szólt is a szomszédnak, venné már ki azt a csenevész fácskát, amíg nem okoz bonyodalmat, nem csinál kárt. A kerítését féltette, hisz az az ő pénzéből készült.

A szomszéd azonban csak nevette. Hol lesznek ők már, meg a kerítés is, mire a csemetéből kerítésromboló nagy fa lesz! Hisz még a levelei se érintik a kőkordont.

Tehetetlen volt a másik ellenállásával szemben. Időről időre napirendre került ugyan közöttük a kérdés, de a szomszéd hajthatatlan maradt.

A csemete idővel gyönyörű, sudár fává serdült, karvastagságú törzse egészségesen, sötétbarnán fénylett, tavasszal virágba borult, gigantikus menyasszonyi csokorhoz vált hasonlatossá, nyáron élénkzöld levelei őszre színes, sárgás-barna tarkaságukkal a kert legszebb díszeivé váltak. És nem utolsósorban, termést is hozott a fa. Mindenki meglepetésére, nemes, édes, nagy szemű cseresznyét termett.

Az ő kertjébe is átnyúlt pár gyümölccsel teli, nagy ág. Leszedhette volna, hiszen a telkére ért, oda hullott a leérett termés, ott erjedt, bűzölgött a fonnyadt, potyogott gyümölcs, aztán meg később takaríthatta a fa alól azt a rengeteg sárga levelet. A szemetet, ha magának nem akart rosszat, kénytelen volt eltüntetni, de a cseresznyét direkt nem szedte le, nehogy a szomszéd azt mondhassa, minek panaszkodik, amikor ő is élvezi a fa hasznát. A felesége se ette, mivel ő állandóan fogyókúrázott, a lánya meg azt mondta, nincs cseresznye kukac nélkül, s ezen az alapon, meg se kóstolta.

Újabb évek teltek el, és a fa igencsak megerősödött. Olyannyira, hogy elérte a kerítést, megemelte, meg is repesztette egy darabon, s alatta átbújva, a gyökerek felpúposították az ő szépen ápolt gyepét. Ez már komoly vitát gerjesztett a szomszéddal. Vegye ki a fát, követelte. Ledől a kerítés, az pedig neki se lesz jó, mármint a szomszédnak. Sosem kérte, hogy utólag járuljon hozzá a kerítésépítés költségeihez, de ha élvezi, ha használja, akkor legalább segítsen megóvni az állagát. Hiába hivatkozott azonban arra, hogy ez közös érdekük, süket fülekre talált.

Amikor aztán az újabb repedést is észrevette a kőfalon, elszállt az agya. Ölni is képes lett volna miatta, de csak összeszedte a ház körül fellelhető szerszámokat és nekilátott, hogy kikapálja, elvágja, tönkrezúzza a fa hozzá átnyúló gyökereit. A karvastagságú gyökérdarabokkal igen megkínlódott, de nem hagyta abba, dolgozott benne a méreg. A felkapált, megrongált fű pótlására gyeptéglákat vásárolt, és csak ezután nyugodott meg. Most már csak várnia kell, mikor szárad ki a fa.

Eközben a másik oldalon, váratlan fejlemények adódtak. A szomszéd figyelmetlen volt, s véletlenül nekitolta egy fű alatt alattomban lapuló cseresznyefagyökérnek a vadonatúj fűnyírót, s a szerkezet ettől teljesen használhatatlanná vált. Fő alkatrésze tört el, javíttatni annyiba került volna, mint újat venni. A felesége kiborult: annyira odavagy azért a nyavalyás fáért, pedig beláthatnád, az a pár kiló cseresznye nem ér annyit, hogy éréskor a seregélyeket hajkurásszam, később a hullott gyümölcsöt szedegessem, csipegessem fel a fűből, aztán ősszel meg naponta gereblyézhetem a rengeteg, száraz levelet. A pázsitnak se jó a sok gyökér, és most még a fűnyíró is. Szedd meg azt a fát még utoljára, aztán takarítsd el onnan, ne is lássam többet! Befejezésül még hozzátette: A szomszédot szóba se hozom, pedig nem ártana, ha vele is helyreállna a békesség, mégis csak közös a kerítésünk.

A szót tett követte. Egy fát azonban nem könnyű kiásni a rengeteg gyökerével, előbb talán tenni kéne valamit azért, hogy kiszáradjon. Utoljára megszedte még a fát, bár a gyümölcsök még csak pirosak voltak. Máskor mindig megvárta, míg feketére érnek a diónyi, méz ízű szemek.

A városból zsáknyi gyomirtót hozott, aztán kétnaponta a vegyszeres kotyvalékkal meglocsolta a fa tövét, az ágakra, sőt, a levelekre is permetezett belőle, csak hogy minél hamarább véget érjen a szegény fa agóniája. Azt már megtapasztalta, hogy a szomszédja sosem evett a közös cseresznyéből, csak akkor nyúltak hozzá, ha már a földre került a gyümölcs.

Közben a kerítés emez oldalán is változott a hozzáállás a dologhoz. A gyökerek kivágásával egy teljesen új helyzet alakult ki, mármint, hogy jövőre biztosan nem lesz ott, az a sok vitára okot adó, egyébként gyönyörű cseresznyefa. Ő úgy gondolta, ha eddig nem is, most utoljára mégis megkóstolja a termését. Lám, a szomszéd már korábban megszedte a fát, pedig még nem is volt teljesen érett a gyümölcs, ő most már a fekete szemeket szedheti le. A felesége továbbra sem hagyott fel a fogyókúrával, és a lánya se engedett az álláspontjából, mármint a kukacokat illetően, ezért amikor leszedte az összes cseresznyét, egyedül látott hozzá, hogy elfogyassza. Magának is be nem vallottan, szerette a gyümölcsöket, és most ráadásul úgy tapasztalta, hogy ez a cseresznye, a közös cseresznyéjük, kifejezetten jóízű, finomabb, mint a bolti. Egészen különleges a zamata, és nagyon édes. Nemhiába, magánkertben termett.

Míg a cseresznyét ette, arra gondolt, hogy meg fog lepődni a szomszéd, ha látja, a fa – gyökerei egy részét az ő jóvoltából elvesztvén – fokról-fokra kiszárad, esetleg ki is dől, persze a másik irányba, és az se baj, ha netán épp a szomszéd fejére. Meg is érdemelné, a hosszú évek kiadós, értelmetlen vitái, a rengeteg huzavona után, az igazán nyomós ok nélkül kialakult, rossz szomszédi viszony miatt.

Este befalt a gyümölcsből, éjszaka rosszul lett, hányt, reggelre bekékült, görcsölt, megmerevedett, mire a mentők kijöttek, a szája széle egészen szederjes volt. Az asszony először csak korholta, aztán komolyan megijedt, látta már, nem egyszerű torkosságból fakadó gyomorrontásról van szó.

A nagy szaladgálásra, kiabálásra a szomszéd is megjelent a maga telkén, s a cseresznyefa mellől, ágaskodva próbált átlesni a másik oldalra, hogy megtudja, mi történhetett. Aztán jött az ötlet, többet lát, ha felkapaszkodik a fára, az ágak között meg se láthatják, hogy leskelődik.

A koronás ágak felé félúton volt, amikor a mentő szirénázva elindult a ház elől. A sziréna hangjára megremegett, de talán nem is ő, mintha a fa mozdult volna. Aztán csak hanyatt zuhant, s mivel a törzset nem engedte el, a fa maga alá gyűrte. A feje egy kőnek koppant, s a koponyaalapi sérülésből nem volt menekvés. Mialatt a szomszédot a mentőben megkísérelték – sikertelenül – újraéleszteni, kilehelte a lelkét ő is.

Egyiküket sem temették a cseresznyefa alá, bár a hely ott hamarosan, végleg felszabadult…

Kölcsönhalál visszajár
Tagged on: