Szeretném…

Szeretném, ha esténként
otthonunkban várnál,
kinyitnád az ajtót,
s karjaidba zárnál.
Könnyű csókot lehelnél
fagytól dermedt számra,
míg az ajtón betódul
a decemberi pára.
Szőke hajam tincseiből
kiűznéd a gondot,
s mire estét harangoznak,
lehúzzuk a rolót.
Félhomályban nem világít
csak szerelmünk lángja,
két ilyen bolondot
szült-e még a fáma?

Reggeli áhítat

Reggeli áhítat

Csicsereg a reggel, oszlik a homály,
párállik a lég, ébred a táj.
Cseppen a harmat, dőlnek a szálak,
fűbe lapulnak, pihe-puha árnyak.
Kábít a hőség, roppannak az ágak,
nyújtózik a táj, minden víz árad.
A tüdő tágul, az elme meg bámul,
mi’ csoda a reggel, mely szem elé tárul.
Rezdül a levél, langy fuvallat kél,
nap sugarával keringőzik a szél.
Mosoly az arcon, tágul a tér,
a reggel bódulata lelkedig ér.

Vízparton

Csend – rend
raj – zaj
csobbanás, loccsanás
sustorgás és szárnycsapás
békabrekegés, lepkerebbenés
sima a víztükör
a légtér kiürül
olajfoltok a képen
bealkonyodott szépen
a ritmus nem dalol
a nádas elcsitul
gyúljatok ki csillagok
s hagyjatok,
már álmodok.

Öreg barátom emlékére

Öreg barátom emlékére

Hát elmentél Te is…
A sorsnak fel nem róhatlak téged,
tudom, az emberi élet véges.
Bár nem voltam vérszerinti gyermeked,
ha kívántad volna, ilyent gondoltál, lehet.
Tüskéim farigcsáltad,
szárnyamat bontogattad,
tanítottál szabadon élni,
nevetve félni.
Hiányod ki igazán megéli,
nejed ő.
Előbb szeretőd, majd társad s ápolód,
kivel megéltél annyi jót,
nagyszerűt, néha rosszat.
Hát pihenj öreg barátom csendesen.
Örvendj az elíziumi mezőknek,
mígnem a többiek is sorra jönnek.
Mert nem zár el a halál, sem az öröklét,
ott egyszer találkozunk majd mi még…

Ha megöregszel…

Az emlék
csak kellék,
mellyel felruházod
elmúlt életed csupasz romjait.
A szín
csak kín,
mert hamisan szépíti
feledés ködébe merült múltad.
A dallam
csak sallang,
mely hasztalan csüng
az időtől koldussá lett testen.
Az elme
csak telve
lenne jó, de értelme
veszett, üresen semmire se való.
A báj
csak fáj,
ha volt, de nincs,
emlegetni kár, ha ideje lejár.
Az érték
csak mérték,
melynek múltával,
egyenlő leszel végül a nullával.