Függőség

A kisplasztika terén, elismert műértőnek számított, s azt sem vitatta senki, hogy gyűjteménye a legtekintélyesebbek egyike a világon. Mindent megvásárolt, amit csak megkívánt, képtelen volt a szépségnek ellenállni.

Mégis, mivel az ember gyarló, ő sem kerülhette el a végzetét, beleesett a telhetetlenség csapdájába.

Amikor a híradóban meglátta a kecses nőalakot ábrázoló szobrocskát, hevesen kalimpálni kezdett a szíve. Kapkodva vette a levegőt, úgy érezte, erős nyomás nehezedik a mellkasára. Ismerve magát, tudta, nem infarktusa készülődik, csupán elfogta a vágy, hogy a frissen bemutatott szoborcsodát minden áron megszerezze.

A riportból kiderült, a kivételes darabot magángyűjtő birtokolja, és áruba bocsátását halálos bűnnek tekintené. Azon kívül, hogy a televízió bemutathatta, még kiállítás céljából sem volt hajlandó kölcsönadni féltve őrzött kincsét.

Mit lehet ilyenkor csinálni? Az egyszeri ember nyilván elkönyveli magában, ez van, és nincs mit tenni. Őt azonban nem ilyen fából faragták. Ha valamit meg akart kapni, azt bármi úton-módon, el is érte. A céljától semmi sem tántoríthatta el.

Sejtette, a szoborhoz jutás nem lesz sima ügy. A tulajdonos láthatóan nem csak a nyilvánosságnak szánta csalétekül a nyilatkozatát, nevezetesen, hogy nincs az a pénz, amiért hajlandó lenne megválni a különleges műtárgytól, mivel az családi ereklyének számít. A legenda szerint, generációkkal azelőtt, egy megszállottan régészkedő családtagjuk titkos úton, lopva menekítette Egyiptomból a páratlan szépségű szobrocskát.

Őt azonban annyira elvarázsolta, fogva tartotta a képzeletét, hogy nem menekülhetett. Rabja lett egészen, hát kombinált.

Tehetős emberként tisztában volt azzal, hogy a problémák megoldása általában a pénz. A sok pénz, esetleg a még több pénz. Először hát így közelítette meg a kérdést. Próbálkozni végtére is lehet – gondolta –, s egyenesen előállt egy hatalmas összeggel. Nekiszegezte a kérdést a tulajdonosnak, eladja-e a szobrocskát százezer dollárért?

A feltett kérdés váratlanul érte a szobor gazdáját, egy pillanatra még a lélegzete is elakadt a kisebb vagyonnal felérő ajánlattól, de aztán hamar magához tért.

A szobor nem eladó, nem és nem. Örül, hogy ilyen nagyra értékeli egy híres műgyűjtő, az ő féltett kincsét, de amit egyszer kijelentett, ahhoz szilárdan tartja is magát, a kis műremeket nem bocsátja áruba semmi pénzért.

Ha nem, hát nem. Ezzel váltak el, de ettől ő még csak sokkal jobban kívánta, mint azelőtt. Vágyott rá, hogy egészen az övé legyen, egyedül csak az övé. Hogy a kezébe fogva nézegesse, szemével cirógassa, a lelkébe beolvassza.

Persze, egyszerűbb lett volna, ha nyíltan juthat hozzá, pénzért megveheti, hiszen egy műgyűjtőnek az sem közömbös, közzéteheti-e imádata tárgyát, ami plusz élvezet. Látni, hogy mások is mennyire csodálják, irigyelve őt, az egyedüli birtokost.

A tulajdonos hajthatatlansága láttán úgy érezte, az árat tovább srófolni nem érdemes, s mivel ez nem jött be, új tervet eszelt ki.

Kinek pénze van, annak barátja is akad – tartja a közmondás. Ha nem is a legtisztességesebb fajtából. Addig érdeklődött, amíg ráakadt egy figurára, kinek megbízható alvilági kapcsolatai voltak, s felvállalta, hogy segítségükkel megszerzi számára a szobrot.

Az ügyletet különösebb bonyodalmak nélkül megejtették, s bár boldog volt, hogy falba rejtett páncéljában időről időre gyönyörködhetett új szerzeményében, kicsit elhomályosította az örömét, hogy mindezt csak titkon tehette. Senkinek nem dicsekedhetett el vele, nem tárhatta a világ elé határtalan büszkeségét.

A szoborlopás híre persze nagy port vert fel, világgá kürtölte a média, de egy idő után elfeledkeztek róla.

Egy évvel később betöltötte az ötvenet, mely alkalomból családtagjai nagyszabású partit rendeztek a tiszteletére. Ezen a születésnapi összejövetelen, kissé már kapatos fia egyszer csak félrevonta, és a következőket súgta a fülébe: tudod, most már elmondhatom, úgysincs jelentősége. Egy évvel ezelőtt, megegyeztem annak a szobornak – tudod, az a neked annyira tetsző, kecses, egyiptomi nőalak – a tulajdonosával, hogy százötvenezer dollárért eladja nekem. Az ötvenedik születésnapodra szántam, meglepetésül. Tudom, nagyon szerettél volna büszkélkedni vele a nyilvánosság előtt, és én meg akartam szerezni neked ezt az örömöt! Ha akkor el nem lopják a szobrot…

Függőség
Tagged on: