A jótevő

Ő csak tette a dolgát. Számára ezt a feladatot határozta meg a sors, erre a munkára senki más, egyedül ő volt kijelölve. Abban a hiszemben cselekedett, hogy jól teljesíti, amit rábíztak.

Ott volt, példának okáért az öregasszony, aki hajlott kora és a szerettei figyelmeztetése ellenére naponta kerekezett ki a szőlőbe egészen addig, amíg egyszer meg nem dobta a biciklije kerekét egy kő, és be nem következett az az ostoba baleset. Az öreg csont már nem forr úgy össze, mint a fiatal, egyenes következménye volt hát a balesetnek, hogy nem gyógyult fel, és a hathetes kórházi ápolás után elhunyt. Mármint az ő, a Halál közreműködésével, elszenderült, szépen átúszott a túlvilágra.

Aztán ott volt a másik ominózus eset, amikor a fiatal suhanc, a diszkóban elfogyasztott néhány feles meg a kísérő sörök után, autóba ült, és nekihajtott a szalagkorlátnak. Hát erről az esetről sincs sok beszélnivaló, miért nem volt meggondoltabb? Nem is érti, miért őt hibáztatták emiatt?! A végzetes fejsérülést végül is nem ő okozta, a bajt, úgymond a srác kereste saját magának. Mit tehet ő erről? Amikor a fiú is „elment”, ő igazán minden tőle telhetőt elkövetett, hogy ez a lehető legsimábban menjen végbe. A műtét közben szépen elaludt, illetve nem ébredt fel.

De még azért is őt hibáztatni, hogy az a negyvenes, drogos nő, aki őrjöngve felvágta az ereit, meghalt, igazán nem tisztességes dolog. Inkább megköszönnék, hogy „elvitte”, hiszen így csak önmaga ellen fordult, és előtte ‒ szerencsére ‒ nem esett neki a női vécébe épp akkor belépő két tininek. Tény, ez fájt még neki is, amikor magával kellett vinnie, mert kicsit huzakodtak, de végül is, ő volt az erősebb.

Nem úgy annál az esetnél, amikor majdnem alulmaradt, mert a bankrabló végig kitartott, és az alkalmazottakat meg az ügyfeleket sorozta meg, és esze ágában sem volt a fegyverét maga ellen fordítani. Ha a biztonsági őr nem lép közbe, akkor a „robbert” azon a tikkasztó nyári délutánon bizonyára nem sikerült volna magával vinnie.

Az utóbbi időben azonban nagyon felerősödtek a hangok, melyek erős kritikát fogalmaztak meg az eljárásaival kapcsolatban. A bírálatok ostorozták, személy szerint neki szóltak, mármint, hogy túlbuzgó, és talán nem mindig jár el helyesen. Példának okáért, amikor azt az ötvenes pacákot, a kívánsága ellenére „segítette” át a másvilágra, azért bizony alapos fejmosást kapott. A középkorú ipse még nem akart elmenni, még serdülő gyermekei, teljesítendő feladatai voltak az életben. Na, de akkor a szívével is miért nem közölte ezt? Végül is nem ő, a rakoncátlankodó szíve vitte el. Magunk között szólva, talán nem kellett volna a feleség mellett huszonéves barátnőt tartani… Na, de hagyjuk, most már mindegy, az ügy lezártnak tekinthető.

A harmincas focistánál ugyanakkor még neki is volt némi lelkiismeret-furdalása. Az a hirtelen halál. Persze, azért ez sem minden előzmény nélkül való volt. Mondták neki eleget, hagyja abba az aktív sportéletet. Túlhajtja magát, ideje váltani, foglalkozzon inkább az üzlettel. Az nem olyan veszélyes, mint a sport…

Ez utóbbi eset miatt szánta el magát, hogy ‒ rendeltetésével ellentétben, ellensúlyozására korábbi cselekedeteinek ‒, ez egyszer valami jót fog elkövetni. Valakinek valóra váltja legfőbb óhaját, teljesíti a kívánságát.

Hamarosan adódott is rá alkalom, hogy valami igazán jót tegyen. Éppen a vasút mentén őgyelgett ‒ sohasem lehet tudni, nem adódik-e valami munka ‒, amikor felfigyelt a felüljárón álló fiatalemberre. Az ifjú ember a magasból nézett alá az elsuhanó gyorsvonatra. Olvasott a gondolataiban és megértette, a vonat a fiú szerelmét vitte Párizsba, féléves kiküldetésre, és ő nem kísérhette el. Odavágyott, ott szeretett volna lenni ő is a vonaton. Megszánta nagyon, és mivel a vasúti felüljáró korlátja már amúgy is sérült volt, nem sokat kellett tennie azért, hogy a repedésnél a kőkorlátból kitörjön egy jókora darab.

Hát beavatkozott, és valami határtalan jó érzés töltötte el. Végre valakit, egy szegény fiatalembert hozzásegített ahhoz, hogy a vágya teljesüljön, és ott lehessen a felüljáró alatt éppen átszáguldó vonaton…

(Grafika: Keglovich T. Milán)

A jótevő
Tagged on: